Tusnádfürdőn jártunk

A múlt hétvégi tusnádfürdői találkozónak ugyan a turisztika és a gasztronómia volt a két legmarkánsabb szála (ami kiegészült sok-sok-sok programmal, így például egy emlékezetes kórustalálkozóval), de – köszönhetően a két polgármesternek, akik a záróvacsorán kezdték szervezni a találkozót – vasárnap reggel, indulás előtt még beszélgethettem egy jót a helyi könyvtár vezetőjével, Judittal, sőt, a hóakadályok ellenére bejutottunk a könyvtárba is.

Juditra azt írtam, hogy könyvtárvezető, ami igaz is, de tekintve, hogy egy egyszemélyes könyvtárról beszélünk, ő bizony sokkal több, mint vezető, bizonyos értelemben ő maga a könyvtár, annak minden munkakörével, a tájékoztató könyvtárostól a takarító személyzetig. Állománya – mármint a könyvtáré – kb. 19000 kötet, ami nem kevés, pláne, hogy Tusnádfürdőnek kb. 1650 lakosa van, ezzel Románia legkisebb városaként is számon tartják a települést. Na meg az egyik legszebbjeként is, de ezt már csak én teszem hozzá.

Már utaltam rá, hogy Judit nem számított az érkezésemre, így sajnos nem is volt nála minden terem kulcsa, így nem is láttam mindent. Amit pedig láttam – és fotóztam is – az sem maga a teljes hétköznapi valóság, hiszen a bútorok egy része a testvértelepülések találkozójának különböző helyszíneire került, ezeket most azzal pótolták, ami kéznél volt.

Ennyi felvezetés után pedig következzék egy kis fényképes beszámoló. Ha nem minden adat stimmel, Judit bizonyára kijavít majd. Megeshet, hogy tévedtem itt-ott, hosszú és nehéz éjszakán voltunk éppen túl…

A szállásunk, amely gyönyörű volt, és praktikus, hiszen az erkélyről hógolyózni és vendéglátóskodni egyaránt könnyen lehetett. Tusnádfürdőn a nyári időszak jelenti az igazi forgalmat a turizmus szempontjából, igaz, most már élményfürdő és sípálya is várja az idelátogatókat.

Farsangtemetés is volt, a legnagyobb havazás közepette. Fotó: Facebook.

Farsangtemetés is volt, a legnagyobb havazás közepette. Fotó: Facebook.

A kórustalálkozón az orosházi Vivit kórus is fellépett, és nem is okoztak csalódást.

A kórustalálkozón az orosházi Vivit kórus is fellépett, és nem is okoztak csalódást.

A könyvtár 2010-ben költözött jelenlegi helyére.

A könyvtár 2010-ben költözött jelenlegi helyére.

A könyvtár a földszinten található, éppen ezért is történhetett, hogy pár éve, egy kiadós havazást követően beázott, és tönkre is tett több doboz könyvet.

A könyvtár a földszinten található, éppen ezért is történhetett, hogy pár éve, egy kiadós havazást követően a hólé befolyt az ajtó alatt, és tönkre is tett több doboz könyvet.

Közel húszezer könyv található a polcokon, csak szabadpolc van, azaz minden kötet kölcsönözhető.

Közel húszezer könyv található a polcokon, csak szabadpolc van, azaz minden kötet kölcsönözhető.

... éppen ezért a polcok között bizony kevés a hely.

Szóval nagy az állomány, éppen ezért a polcok között bizony kevés a hely.

Judit rögtön dolgozni is kezdett, hiába volt éppen vasárnap reggel.

Judit rögtön dolgozni is kezdett, hiába volt éppen vasárnap reggel.

A román és magyar nyelvű könyvek jól elkülönítve állnak a polcokon.

A román és magyar nyelvű könyvek jól elkülönítve állnak a polcokon.

Meg is van határozva, hogy milyen arányban kell gyarapítani a román és magyar nyelvű könyveket.

Meg is van határozva, hogy milyen arányban kell gyarapítani a román és magyar nyelvű könyveket.

És persze vannak magyar  nyelvű könyvek.

És persze vannak magyar nyelvű könyvek.

Sőt, orosházi szerzőz is találtunk!

Sőt, orosházi szerzőz is találtunk!

Kevés az új könyv, és ez leginkább a gyerekkönyveknél tapasztalható. :(

Kevés az új könyv, és ez leginkább a gyerekkönyveknél tapasztalható. :(

És sajnos új folyóiratok sincsenek.

És sajnos új folyóiratok sincsenek.

Számomra meglepő, de kevesen használják az internetet, mindenki otthon internetezik - vagy sehol sem. Egyébként Judit is használt korábban integrált rendszereket (tinlib, huntéka) a könyvek nyilvántartására, de most jelenleg leállt a retrospektív feldolgozás.

Számomra meglepő, de kevesen használják az internetet, mindenki otthon internetezik – vagy sehol sem. Egyébként Judit is használt korábban integrált rendszereket (tinlib, huntéka) a könyvek nyilvántartására, de most jelenleg leállt a retrospektív feldolgozás.

Összességében hangulatos, szép könyvtárról beszélünk, egy nagyon kedves könyvtárossal az élen. Köszönet, hogy ott lehettem!

Összességében hangulatos, szép könyvtárról beszélünk, egy nagyon kedves könyvtárossal az élen. Köszönet, hogy ott lehettem!

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük