Elhagytunk, olvastunk, játszottunk, sorsoltunk

Az időjárás éppen olyan volt, amilyennek egy könyvelhagyó hétvégén lennie kell, márpedig ha valamit megtanultunk az elmúlt hét év könyvelhagyó programjaiból az az, hogy minden az esőcseppek és a napfény versengésén múlik. Most – mivel a napfény még úgyis fölényesen diadalmaskodott, hogy épp fogyóban volt – mintegy 700 könyv veszett el péntektől vasárnapig, és ebből 60 könyv megtalálását regisztrálták e pillanatig. Veszett el könyv buszpályaudvaron, vasútállomáson, metróállomáson, játszótereken, köztéri padokon, szobrokon, a zöldségesnél, kávézóban, benzinkúton, a Tescoban, a CBA-ban, mi több, egy még Olaszországban is, egy Sport szelettel megfejelve… 

Köszönet illeti a húsz, szervezésbe bekapcsolódó könyvtárat (itt megtaláljátok a felsorolást), a sajtó érdeklődő képviselőit (itt egy lista a megjelenésekről), az Alexandra Kiadó és Könyváruházakat, Orosháza-Gyopárosfürdőt, a temérdek lájkot és megosztást, a sok-sok feltöltött fotót, köszi, köszi, köszi mindenkinek.

És akkor most lássuk a legnagyobb adósságunkat. Sorsoltunk!

A fődíjat, az Alexandra Kiadó könyvcsomagját nyerte: Regnum Könyvtár

A gyopárosfürdői élményfürdő belépőt nyerték: Pleszkó Anita, Bodó Vera

Gratulálunk, és köszönjük a játékot!

Végül még néhány idézet, amit megtalálók írtak a megtalált könyvek adatlapjai mellé:

  • „Köszönet érte! Szebbé tette a napom! :-)” – @Moon Honey
  • „….a buszhoz rohanva a szemem sarkából vettem észre egy elhagyatott kincset a váró padján, melyet a közeledő busz miatt csak felkapni tudtam. Éppen azon törtem a fejem,hogy plakátolom ki és hogy találom meg a gazdáját,mikor a tulajra utaló nyomokat keresve felcsaptam a könyvet, és szembetaláltam magam életem egyik legjobb kezdeményezésével…” – @AmeoLand
  • „szép szív volt a lapokból alkotva. örültem hogy megtalálhattam” – @Ármin
  • „Nagyon jó ez hogy így el kell hagyni,én nagyon meglepődtem amikor megtaláltam!Jó kis könyv!” – @Dzseni
  • „Imádom ezt az ötletet! :)” – @P. Réka
  • „Buszsofőr vagyok a buszomon talaltam es ott is fogom elhagyni” – @Andris
  • „Elolvasom:)” – @Tündérke
  • „Még nem is hallottam erről a dologról nekem is kedvem támadt hozzá!! :) Nagyon boldoggá tett.” – @Takács Edina
  • „Örültem neki :-)” – @Nagy Nikoletta
  • „miket talál az ember, ha inni megy a parkba” – @Réka
  • „Első talált könyvem! :) Még nem is hallottam erről az egészről eddig semmit. :) Nagyon jó dolognak tűnik.” – @Reni
  • „A suliban találtam meg és nagy örömet okozott nekem! :)” – @givera
  • klassz könyv, megtartom;)” – @Kiss Márton 
  • „Öröm volt megtalálni a kedvenc könyvem, remélem másnak is ilyen örömöt fog okozni!” – @Szabó Zsóka

 OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

  • Kedves Játékostársak, kedves Szervezők!

    Nemrég olvastam csak a hírt: nagyon örülünk a nyereménynek és köszönjük! Kis plébániai könyvtárként 3 éve kapcsolódtunk be a szervezésbe. Amellett, hogy jó móka, ez egy kitűnő, bátor kezdeményezés, örömmel álltunk mellé és népszerűsítettük szerény eszközeinkkel, hiszen a fontos értékekért fontos tenni – márpedig az olvasás népszerűsítése vitathatatlanul az!

    Gyűjteményünk közművelődési könyvtáréhoz hasonló, ezért valóban jó helyre kerülnek a könyvek! De úgy gondolom, mindannyian gazdagabbak lettünk: a közösséghez tartozás érzésével, a megtalálók pedig egy jó könyvvel :)

    Köszönet a Szervezőknek a rengeteg munkáért és töretlen lelkesedésért, a Játékostársaknak pedig sok olvasmányélményt kívánunk akár talált, akár könyvtárból kölcsönzött, akár saját saját könyvről legyen szó!

    Üdvözlettel: Kollár Mária könyvtáros/Regnum Marianum Plébánia Könyvtára

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük