Szavaljunk együtt egy podcastban!

Közeleg április 11. Ekkor született egyik legnagyszerűbb költőnk, József Attila. Egész pontosan 110 évvel ezelőtt, 1905-ben. Ám ez a dátum mára már nem csak a születésnapjával egyenlő. 1964 óta ekkor ünnepeljük Magyarországon a költészet napját is. Eme jeles napon országszerte irodalmi előadásokkal, szavalóversenyekkel, írótalálkozókkal, könyvbemutatókkal tisztelegnek a líra előtt.

Természetesen könyvtárunk is többféle formában kíván csatlakozni a  Magyar Költészet Napjához. Az egyik ilyen forma egy verses podcast  (letölthető hanganyag) lesz. Egy podcast azért, hogy ne csak olvassuk, de hallhassuk is kedvenc szerzeményeinket. Ehhez pedig  Önökre lesz szükség, ugyanis április 7-én lehetőséget adunk olvasóinknak, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban elszavalhassák szívükhöz közel álló vagy akár saját maguk által írt verseiket. Aki szeretne csatlakozni eme kezdeményezéshez, annak nincs más dolga, mint kiválasztani egy kedvenc versét valamelyik magyar költőnktől, vagy akár saját szerzeményét, melyet szívesen megosztana a nagyközönséggel, és kedden, április 7-én 10 órától megkeresni zenei könyvtárosunkat, Törköly Józsefet, akinek a segítségével egészen délután 4 óráig rögzítjük ezeket a verseket. Reméljük minél több és színesebb költeménnyel lesz dolgunk, hogy az egészből egy gyönyörű verscsokrot készíthessünk, melyet április 11-én a könyvtár blogján közzé is fogunk tenni.

Tehát kedves olvasók, bátorságot elő, versre fel! Április 7-én várunk  sok  szeretettel minden vállalkozó szellemű szavalót!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük