Szeghalmi, hódmezővásárhelyi és gyulai diadal

Tizenhatodik alkalommal rendeztük meg tegnap, február 15-én a Justh Zsigmond vers- és prózamondó versenyt, melynek célja a névadó emlékének ápolása mellett a verseny lehetőségének biztosítása a fiatal versmondók számára. A rendezvényre ezúttal tizenegy iskola huszonegy tanulója jelentkezett (vagyis ennél lényegesen több, ám betegség miatt többen is lemondták a részvételt az utolsó pillanatban). A „jó csapaton ne változtass” elv alapján a zsűrit ezúttal is B. Imre Julianna zsűrielnök, Bertáné Halász Edit és Dégi Éva alkották. A szavalóversenyt Süléné Baranyai Ilona önkormányzati csoportvezető nyitotta meg.

Amint a zsűrielnök értékelőjében elmondta, alapvetően jól kiválasztott, technikailag jól felépített versekkel, prózai művekkel érkeztek a diákok. Többnyire jó volt az előadásmód, a szavak kiejtése és a hangsúlyozás is. A 9-10. évfolyamosoknál még hiányoztak az érzések, a nagyobbaknál azonban már ez is a helyén volt, a diákok tudták, értették, hogy miről szól a vers. Dönteni ezúttal sem volt könnyű, a zsűri öt diákot is megkért arra, hogy egy másik előadással is mutassák meg tehetségüket, és végül a 11-14. évfolyamosok mezőnyében két első helyezettet is választottak.

Végeredmény. 9-10. évfolyam:

1. Borbíró Bíborka (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, felkészítő tanára: Simonné Szabó Andrea)

2. Horgász Imre László (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, felkészítő tanára: Fábián Laura)

3. Madarász Noémi (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, felkészítő tanára: Süle Margit).

11-14. évfolyam:

1. Torma Evelin (Németh László Gimnázium, Hódmezővásárhely, felkészítő tanára: Sósné Udvari Tünde)

1. Fekete István (Harruckern János Szakképző Iskola, Gyula, felkészítő tanára: Veres Andrea)

2. Tóth Csongor (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium, felkészítő tanára: Dr. Mázorné Rácz Erika)

3. Király M. Alexandra (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium, felkészítő tanára: Dr. Mázorné Rácz Erika)

Különdíj a versenyzők szavazatai alapján: Hrubák Axel (Harruckern János Szakképző Iskola, Gyula, felkészítő tanára: Pocsai Andrea)

Józsa Mihály Emlékdíj: Borbíró Bíborka (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, felkészítő tanára: Simonné Szabó Andrea)

Orosházi Média Kft. különdíja a legjobb orosházi versenyző számára: Madarász Noémi (Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Orosháza, felkészítő tanára: Süle Margit)

A szavalóverseny megrendezését a Reflektor Kulturális Alapítvány, az IQ Könyvesbolt és Orosháza Város Önkormányzata támogatta.

A versenyen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük