Törökországi út

Kicsit úgy kezdődött, mint a mesében… Egyszer volt, hol nem volt, volt egy egy pályázat, amelynek keretében lehetőségünk adódott eljutni Dél- Kelet Törökországba Sanliurfába. Talán manapság nem ez a legnépszerűbb úti cél, de a kíváncsiság az elég erős motiváció. Tapasztalatunk pedig nagyon pozitív, hiszen a törökök roppant vendégszeretőek, még akkor is, ha az időpontokat elég sajátos módon értelmezik, de ez talán csak mi láttuk így.

2016. február 14-20 között voltunk Sanliurfán, amely egy különleges város, hiszen a civilizáció bölcsőjének tartják. A Tigris és az Eufrátesz között itt jött létre a mezopotámiai civilizációk egyikeként időszámítás előtt 8000 éve. A várost a próféták városának is tekintik, Ábrahám szülőhelyeként keresik fel a zarándokok. Hála vendéglátóinknak a város és környéke nevezetességeit végigjárhattuk.

Látogatásunk fő célja volt, a drámapedagógiai módszer alkalmazása az oktatásban, no és az angol nyelv gyakorlása. Kis csapatunk gyorsan összehangolódott és igen vidáman töltöttük el együtt a hetet. Két iskolába is eljutottunk, ahol láthattuk miként tanulnak Törökországban a középiskolások és annak is tanúi voltunk, hogy pillanatok alatt barátokra találtak a gyerekek. Az iskolában időnként eltűntek és mindig nagyobb és nagyobb csoport kíséretében kerültek elő.

Nagy megtiszteltetés volt mind számunkra, mind a vendéglátóink számára, hogy a város polgármestere fogadott bennünket ésközös csoportkép készült vele.

Sok-sok élménnyel és tapasztalattal tértünk haza, kicsit fázósan, hiszen 20-24 fokos meleg volt, igaz a törökök még télikabátban jártak, mert nyáron 40-50 fok között van a hőmérséklet. Az igazán bátrak a tevegelést is kipróbálták, másoknak a látvány is elégnek bizonyult.

Sanliurfa2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük