LélekVitamin Klub kirándulás

Kis csapatunk ismét útra kelt. :) A nyári szünet után az első alkalomkor, kihasználva a csodálatos őszi napsütést, elmentünk Gyulára. A Mogyoróssy János Városi Könyvtár volt az egyik úti célunk, ahol igazán jól éreztük magunkat. A könyvtár különleges hangulata annyira elvarázsolta a csapatot, hogy még azt is türelmesen figyelték, amikor a kollégákkal kisebb tapasztalatcserébe fordult át a beszélgetés. Schriffert-Tóth Eszter könyvtáros lelkesen és magával ragadó szeretettel beszélt a könyvtárról és a városról egyaránt.

Jót sétáltunk a városban, igazán szép napsütésese őszi időben. Délután, a nemrégen megnyílt Almásy-kastélyt néztük meg. Igazi időutazás, roppant szórakoztatóan, főként egy ilyen összeszokott csapattal. A múlt emlékeit korszerű, interaktív formában feltáró kiállítás mindenkit elvarázsolt. Órákat töltöttünk el, próbáltunk mindent megnézni, felfedezni, kipróbálni, de valószínűleg ez nem sikerült. Bevallom őszintén én már nem először voltam a kastélyban, de szinte ugyanaz a kíváncsiság ragadott magával, mint az első alkalommal és mondanom sem kell számos, új dolgot fedeztem fel.

Évről évre tematika szerint szervezzük a havi találkozókat, már foglalkoztunk a családfakutatással, a gasztronómiával és idei terveink szerint az „okos” világot próbáljuk megismerni. Nagyon jó apropó volt ez a kirándulás a témánk átvezetéséhez és mindannyian úgy találkoztunk korszerű informatikai megoldásokkal, hogy észre sem vettük a használat sajátosságait. A kezdet kicsit döcögős volt, de nagyon belejött mindenki a végére, legyen az érintő képernyős felület, vagy kiterjesztett valóság. Csodáltunk a Holoprojektor képeit is, bár többen még nem hallottunk magáról az eszközről sem.

lelekvitamin_20160921_800_449

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük