Fejezetek Orosháza rocktörténetéből – A SIROKKÓ együttes

1. RÉSZ: A kezdetektől 1978-ig

Az 1970-es, 1980-as évek nagy sikerű zenekara volt, bár tudni kell róla, történetét mind a mai napig írja. Az együttes koncertek sokaságát játszotta az elmúlt évtizedek alatt. Eközben a formáció tagjai gyakran változtak, egyedül az alapító személye képviselt állandóságot a zenekarban. A Sirokkó együttes történetének itt következő rövid összefoglalása jórészt a csapat alapítójával, Makai Bálinttal lezajlott beszélgetés alapján készült.1

A Help volt a kiindulópont 1969-ben. Ez egy csorvási csapat volt zenélni vágyó, de eleinte kevés lehetőséggel rendelkező fiatalokkal. Az együttes – néhány tag kilépését követően – 1971-ben Orosházára tette át székhelyét, s itt működött 1973-ig. A csapat 1972-ben és 1973-ban részt vett a mezőkovácsházi beatfesztiválon.

HELP:
Piros Lajos (Piri) – ének
Nagy György (Misel) – ének, Jolana ritmusgitár
Csarejs János (Csámpi) – ének, Moni szólógitár
Makai Bálint (Mixi) – Orpheus basszusgitár
Békési János (Hippi) – dob

A Helpben a későbbiek során játszott még Tóth Mihály (Göndör) billentyűs, valamint Volencsik János dobos.2

A Help a ’73. augusztusi beatfesztiválon nyert egy egy hónapos balatoni vendéglátói munkát. A csapat mégsem tudta teljesíteni a felkérést és beváltani az ígéretes lehetőséget, mert a szülők nem engedték el a fiatalokat. Volt, aki még tanult, mások dolgoztak, így a lehetőségből nem lett semmi. Illetve ebben az időben a zenekar átalakult, s 1973 őszén egy három gitárral, basszusgitárral és dobbal felálló új zenekar született meg, s ez volt a Sirokkó.

SIROKKÓ:
Nagy György – ének, ritmusgitár
Csarejs János – ének, gitár
Imre Lajos – ének, gitár
Makai Bálint – basszusgitár
Nagy József – dob3

A névadás Nagy György gimnáziumi barátnőjéhez kapcsolható, ő találta ki ezt a nevet a zenekarnak.
A Sirokkó névhez társul egy érdekesség, bár ez a zenekar alakulása után egy évtizeddel későbbre datálható. Ebben az időben – 1982 végén – alakult meg ugyanis a Scholler Zsolt (ex-Korál), Varga Miklós, Lugosi László, Soldos László összetételű fővárosi csapat, mely szintén a Sirokkó nevet választotta. Scholler unokatestvére itt lakott Orosházán, s egyszer szólt a basszusgitárosnak, hogy nem jó nevet választottak, mert itt a városban már működik egy ilyen nevű zenekar. Erre Scholler azt mondta, ez a név nincs bejegyezve sehol, nincs levédve. S mivel tényleg nem volt levédve, a fővárosi együttes használta is, igaz nem sokáig, hiszen egy kislemez megjelenését követően a zenekar feloszlott.

Az 1974-es gyomai vendéglátós időszak. Balról: Makai Bálint (basszusgitár, ének), Csarejs János (szólógitár, ének), Nagy József (dob). A képről hiányzik Imre Lajos (ritmusgitár)

1974 tavaszán – talán az elmaradt balatoni lehetőség kárpótlásaként – az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) jelezte a zenekarnak, Gyomán volna lehetőség négy hónapot vendéglátóegységben muzsikálni, mert a Gyomai ÁFÉSZ Strandpark zenekart keres. A fiatalok ezt az alkalmat már nem szalasztották el, elvállalták a nyári hónapokra munkát jelentő főállású zenélést. Így játszott a Makai Bálint, Csarejs János, Imre Lajos, Nagy József összetételű Sirokkó 1974 júniusától szeptember végéig Gyomán.

A Sirokkó emléklapja a Mezőkovácsházán 1974-ben megrendezett beatfesztiválról

A vendéglátózás közben 1974 augusztus 11-én az együttes fellépett a mezőkovácsházi beatfesztiválon is a Gyomai ÁFÉSZ zenekaraként.4 A csapatot ugyan meghallgatta a zsűri, azonban – mivel főállású zenészeknek minősültek – az amatőr zenekarok mezőnyében nem értékelték produkciójukat.

1975. Az Üveggyári Klubban készült fotó. Balra fent Litauszki György (szólógitár, ének), jobbra fent Volencsik János (dob), balra lent Rajki József (ritmusgitár), jobbra lent Makai Bálint (basszusgitár)

Az 1970-es években a zenekar felállása gyakran változott. Csarejs János gitárost, a nagyszénási Litauszki György váltotta, majd csatlakozott az együtteshez egy másik gitáros is Rajki József személyében. Ebben az időszakban Nagy József doboson kívül Volencsik János és Berta Pál ütötte a bőröket.

A zenekar rengeteg koncertet adott az akkori járásban. Az Orosházi Hírlap előzetesei szerint Kardoskúton a Móra Ferenc Művelődési Házban ifjúsági bálon játszottak többek között 1974. március 30-án5 1974. május 11-én6, 1975. augusztus 9-én7. Orosházán leginkább a Vas-Műanyag Ipari Szövetkezet klubjában, illetve később a Pacsirta utcai Üveggyári klubban, üvegipari napokon, KISZ-es bálokon, üveggyári brigád vacsorákon lehetett őket hallani. Sweet, Ten Years After, Slade, Deep Purple, Uriah Heep, Illés, Metró, Omega, LGT, Neoton, Hungária számokat tartalmazó műsorukkal mindenhol sikert arattak.

A zenekar 70-es évekbeli történetét Makai Bálint 1978-as seregbe vonulása zárta le. A Sirokkó 1978 és 1980 között nem működött.

Folyt. köv.

A fotókat Makai Bálint szíves hozzájárulásával közöljük.

1Beszélgetés Makai Bálinttal – 2016. július 29.
2Balogh Endre gyűjtése az orosházi és környéki rockzenekarokról. Gépelt formában megtalálható a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban.
3Uo.
4Az V. Békés Megyei Beatfesztiválon kapott Emléklapot Makai Bálint bocsátotta rendelkezésemre
5Orosházi Hírlap, 1974. márc. 28. [8.] p.
6Orosházi Hírlap, 1974. máj. 9. [8.] p.
7Orosházi Hírlap, 1975. aug. 9. [12] p.

  • Ez nagyszerű, sosem gondoltam, hogy „történelmi szereplővé” válok. Köszönettel: Csarejs János

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük