8 település, 13 iskola, 32 diák – 18. Justh Zsigmond vers- és prózamondó verseny

Az utóbbi évek legnépesebb, és talán legerősebb mezőnye gyűlt össze ma az olvasóteremben a 18. Justh Zsigmond vers- és prózamondó versenyen az olvasóteremben: 8 település 13 iskolájának 32 diákja nevezett a könyvtárunk névadójának emlékét ápoló versenyen. Justh Zsigmond 155 éve éppen ezen a napon, 1863. február 16-án született.

A diákokat és a felkészítő pedagógusokat Bojtor István, Orosháza város alpolgármestere köszöntötte. A zsűri elnöke ezúttal Dégi Éva előadóművész volt, másik két tagja Bertáné Halász Edit művelődésszervező a Reflektor Kulturális Alapítvány képviseletében, valamint Steindwender József, a békéscsabai Féling színházi csoport vezetője.

Dégi Éva értékelésében elmondta, nem csak az előadások voltak magas színvonalúak, de a versválasztás is feltűnően jó volt. Az eredményhirdetést követően a zsűri tagjai személyesen is megosztották véleményüket az érdeklődő diákokkal.

Végeredmény. 9-10. évfolyam:

1. Mogyorósi Lili (HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskolája, Szentes, felkészítő tanára: Molnár Szilvia)

1. Bodor Erzsébet (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, felkészítő tanára: Simonné Szabó Andrea)

2. Horváth-Varga Péter (HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskolája, Szentes, felkészítő tanára: Molnár Szilvia)

3. Bánfi Bendegúz Balázs (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Menyhárt Krisztina)

11-14. évfolyam:

1. Hegyi Réka (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes, felkészítő tanára: Szebeni Zoltán)

2. Kovács Fanni (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza, felkészítő tanára: Oláh Rita)

3. Bondor Boglárka (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas, felkészítő tanára : Pécsváradi Antal)

Különdíj: Nagy Anett (Karácsonyi János Katolikus Gimnázium, Gyula, felkészítő tanára: Lovas-Tóth Kata)

A Józsa Mihály Emlékdíjat a versenyzők szavazata alapján Hegyi Réka vehette át.

A szavalóverseny megrendezését a Reflektor Kulturális Alapítvány, Orosháza Város Önkormányzata, a Fórum gyorsétterem, a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt., a Rétesbolt,  valamint a Petőfi Művelődési Központ támogatta.

A versenyen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük