13. Gyopárka Tündér mesemondó verseny

Dávid Zoltán polgármester úr megnyitójával kezdődött meg ma reggel a „Gyopárka tündér” Mesemondók XIII. Orosházi Találkozóján és Vetélkedője a könyvtárunkban.

Az első mesemondó versenyt az Ifjúsági Magyarságtábor keretein belül szervezte meg Károlyi Fülöp Béla magyartanár, író, költő, gimnáziumi igazgató, Gyopárka Tündér alakjának megálmodója 2006-ban. Az első verseny még csak egy táborzáró feladat volt a táborozók számára az Orosházához tartozó Cinkuson, majd évről évre mind nagyobb számban jelentkeztek mesemondók, szinte évről-évre különböző helyszíneken, így a már említett Cinkus mellett a szintén Orosházához tartozó Gellértegyházán, a Székács József Evangélikus Iskolában, a Petőfi Művelődési Központban, és immár hatodik éve itt, a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban.

Az idei évben több változást is bevezettünk a korábbi évekhez képest azért, hogy gördülékenyebb, mindenki számára élvezhetőbb, és – igen, amikor ilyen sokan vagyunk, akkor ez is szempont – rövidebb lehessen a verseny. Azt már előre is jeleztük a kiírásban, hogy a kategóriákat a jelentkezők számának ismeretében alakítjuk majd ki. Mivel nem kis örömünkre idén is sokan, 7 település 14 intézményéből összesen 41-en jelentkeztetek előzetesen a megmérettetésre, ezért úgy döntöttünk, hogy két zsűri lesz két helyszínen, a gyermekkönyvtárban és az olvasóteremben. Összesen 4 kategóriában versenyezhettek a gyerekek (óvodások, 1-2. osztályosok, 3. osztályosok, 4-5 osztályosok), akik közül végül 35-en jelentek meg a verseny napján.

A gyermekkönyvtár melletti próbateremben egész délelőtt, a verseny végéig játszóház volt a gyermekkönyvtáros kollégák közreműködésével, ahol nem csak a tesók tudták értelmesen és szórakoztatóan eltölteni az idejüket, de azok is, akik már elmondták a saját meséjüket, vagy még nem az ő korcsoportjuk versenyzett.

A zsűri tagjai voltak:

Óvodások, 1-2. osztályosok: 

  • Vetésiné Petrányi Erzsébet, a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond olvasókörének képviseletében
  • Bertáné Halász Edit népművelő
  • Vecsernyés Józsefné egykori óvónéni, most szociális ügyintéző a Polgármesteri Hivatalban

3. osztályosok, 4-5 osztályosok: 

  • Baranyainé Imre Julianna drámapedagógus
  • Nagy Sándorné, nyugdíjas pedagógus, Fülöp Béla egykori kollégája,
  • Gyarmatiné Hepp Erzsébet a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond olvasókörének képviseletében

A versenyen készült fotókat ide kattintva lehet megtekinteni.

Eredmények. 

Óvodások: 

1. Duró-Gergely Nimród (Napköziotthonos Óvodák, Elek, Pillangó csoport, felkészítő: Árvainé Nagy Mónika)

2. Sonkoly Fruzsina (Napköziotthonos Óvodák, Elek, Pillangó csoport, felkészítő: Árvainé Nagy Mónika)

3. Vigyikán Zsanett (Napköziotthonos Óvodák, Elek, Pillangó csoport, felkészítő: Árvainé Nagy Mónika)

1-2. osztályosok: 

1. Kulcsár Anna Helga (Czabán Samu Általános Iskola, Nagyszénás, felkészítők: Kulcsár-Magola Helga és Kulcsár László)

2. Elm Damján (Zombai Székelyek Egyesülete, Zomba, felkészítő: Stocker Antalné)

3. Vági Noémi Zina (Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Orosháza, felkészítő: Nács Judit) és

3. Erdélyi Barnabás (Zombai Székelyek Egyesülete, Zomba, felkészítő: Stocker Antalné)

3. osztályosok: 

1. Major Lénárd Ákos (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza, felkészítő: Budácsik Anita és Majorné Tihanyi Hajnalka)

2. Joó Mariann (Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Orosháza, felkészítő: Siposné Börcsök Éva)

3. Éliás Viktória (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza, felkészítő: Budácsik Anita)

4-5. osztályosok 

1. Maczelka Barnabás (Csanádpalotai Dér István Általános Iskola, felkészítő: Maczelkáné Szabó Mária) és

1. Buzai Brúnó (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza, felkészítő: Tompáné Barabás Edit)

3. Volencsik Dávid (Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Csanádapáca, felkészítő: Liptákné Palacsik Renáta)

Különdíj: Albert Ádám (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza, felkészítő: Tompáné Barabás Edit) és Erdélyi Bence (Zombai Székelyek Egyesülete, Zomba, felkészítő: Stocker Antalné)

Fotók: https://photos.app.goo.gl/wQFhd5UqUizTE6mj6

Szervezők, támogatókOrosháza Város Önkormányzata, Rétesbolt és KávézóPetőfi Művelődési KözpontOrosháza Gyopárosfürdő, Fülöp-család, Justh Zsigmond Városi Könyvtár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük