A csend zenél

Nem kis büszkeséggel adjuk közre az alábbi másolatot a Műút című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat legújabb, most megjelent számából.

Rálik Alexandra ugyanis orosházi, ráadásul könyvtárunk lelkes tagja, ráadásul könyvmoly, ráadásul (részben könyves) blogger, ráadásul a Veszíts el egy könyvet! egyik leendő szervezője, ráadásul… költő, nagyon tehetséges költő.

Szóval szívből gratulálunk, és csak így tovább!

Most meg klikk a képre:

augusztus 25, 2010

  • Sajnos ez nagyon gyenge vers! A könyvtár jobban tenné, ha nem lenne rá büszke.
    Képzavarok (pl. „cincálva széjjel gyémánt pihékké és belőlük zavarna vihart lehelete”), közhelyek, melyek már a XIX. században is elavult költői kifejezésnek minősültek volna (pl. búcsúként küldve halálcsókját”), devalválódott jelzős szerkezetek (pl. reszkető lelkemre, feslett, ócska ruhát, friss húsomba) és versbe nehezen illeszthető szavak (pl. valaki, rettenetesen) zavaros elegye ez a szöveg.
    Érthetetlen, hogy a Műút miért eresztette ilyen alacsonyra a mércét.

  • Kedves Zoltán, függetlenül attól, hogy jó-e a vers, vagy sem (szerintünk jó, de ez tényleg semmit sem kell, hogy jelentsen), arra azért igenis büszkék lehetünk, hogy egy országos irodalmi lapban megjelent egy orosházi diák alkotása (ami természetesen órási dolog lenne akkor is, ha nem könyvtártagról lenne szó).

    Ön szerint „nagyon gyenge” a vers, a Műút szerkesztői ugyanakkor méltónak találták a megjelentetésre. Talán nem szerencsés most egy újabb középkori közhellyel előhozakodnom, de ugye ízlések és pofonok különbözőek.

  • „Kedves” Zoltán!

    Nem értek veled egyet. Szerintem nincs olyan, hogy elavult költői kifejezés. Képzavar? Egy versben miért ne lehetne „képzavar”? Nem egy szakkönyvről van szó, hanem egy versről. Az idézett rész amúgy sem az, csak fantázia kell hozzá, ami az igazi irodalomhoz elengedhetetlen. Lehetetlen állandóan újat írni, és nem is erről szól a költészet, hanem az érzések kifejezéséről. Ehhez akármit lehet használni, „elavult költői kifejezéseket”, „képzavart” (a paradoxon ténylegesen költői eszköz), már mások által is használt jelzős szerkezeteket, és akármilyen szót. (Egyébként a „valaki” és a „rettenetesen” nagyon jól használhatók versben, megvan a sajátos ritmusuk, lüktetésük, ami a vers zeneiségéhez „kell”.) De egy szabadversben még a zeneiség sem fontos, így is lehet jó. És ez a vers jó.

  • Kedves Zoltán, köszönöm az őszinte véleményét, magam is jól tudom, hogy amatőr vagyok és még sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy valóban költőnek nevezhessem magam, de én is úgy érzem, hogy ha a pályázat kiírói, illetve Műút szerkesztői is ennyire gyenge és pocsék versnek gondolták volna, akkor nem került volna be az újságba. Mindenesetre a „kritikájából” kiszűröm azt, amit valós hibának érzek és próbálok rajtuk javítani a következőkben, és köszönöm, hogy időt szánt a vers elolvasására.

    (A többieknek pedig igazán köszönöm a védelmet. :))

  • Köszönöm szépen.
    És bocsánatot kérek a megjegyzésemért.
    Belátom (a hozzászólásokból kiderült számomra), hogy én nem értek a versekhez,
    annak ellenére, hogy 40 évvel ezelőtt magam is a Napjaink c. folyóiratban (ez volt a Műút elődje) kezdtem publikálni.
    A jövőben igyekszem elkerülni a Justh Zsigmond Városi Könyvtárt. Már júniusban meg kellett volna értenem, hogy semmi keresnivalóm ebben az intézményben.
    Nem is tudom, miért bóklásztam itt a blogjukon.
    Talán mert Orosházán voltam gyerek és hazahúz a szívem. Csakhogy Orosháza nem azonos a könyvtárral.
    Csend Zenésze! Csak írjon, publikáljon és olvasson sokat! Amikor a kommentet írtam, nem tudtam, hány éves, most már tudom, mert utánanéztem.

  • Kedves Szokolay Zoltán!

    Nem állítom magamról, hogy értek a versekhez. Nekem csak tetszik ez a vers. Viszont örömmel tölt el, hogy egy orosházi fiatal írása jelenik meg az országos sajtóban. Mint ahogyan örömmel töltött el 34-35 évvel ezelőtt, hogy az orosházi gimnázium diákjaként, egy olyan fiatalemberrel készíthettem interjút a diákújság számára, akinek a versei még talán a Napjaink c. folyóiratban is megjelentek.
    Azt hiszem erről szól B. Csaba írása is.
    A jövőben pedig ne kerülje el Orosházát és főleg ne kerülje el a könyvtárat!

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük