Szavalóverseny tizenharmadszor

2001-ben szervezte meg először könyvtárunk az intézmény névadójáról elnevezett Justh Zsigmond vers- és prózamondó versenyt, melynek különösen aktualitást adott a névadó születésének 150. évfordulója. Mint az elmúlt években az már megszokott volt, nem csak Békés, hanem Csongrád megyei diákok is jelentkeztek, a hétfői versenyen a 9-10. évfolyamosoknál hatan, a 11-12. évfolyamosoknál pedig kilencen adták elő választott irodalmi alkotásukat a zsűri (Bertáné Halász Edit, Józsa Mihály és Zalai Mihály),  valamint a szavalótársak előtt.

Az eredményhirdetést megelőző értékelőjében a zsűri elnöke, Józsa Mihály elmondta, a mostani versenyen nem voltak ugyan kiugróan jó teljesítmények, összességében azonban jó volt végighallgatni a verseket. A zsűrielnök megemlített néhány jellemző hibát is: voltak, akik olyan verssel próbálkoztak, amelyeket jobb olvasni, mint hallgatni, mások pedig olyan verseket szavaltak, melyek nem illettek az adott személyhez.

Végeredmény. 9-10. évfolyam:

1. Gyurcsik Dóra (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza, felkészítő tanár: Jenei Mária)

2. Tóth Bettina (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény, felkészítő: Szabó Ila)

3. Rába István (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium,  Szarvas, felkészítő: Dr. Lengyel Albertné)

11-12. évfolyam

1. Hack Dóra (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény, felkészítő: Szabó Ila)

2. Fekete Bernadett (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza, felkészítő: Jenei Mária)

3. Kőrösi Berta (Székely Mihály Intézmény, Szarvas, felkészítő: Hajas Gabriella) és

3. Reszelő Zoltán (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény, felkészítő: Szabó Ila)

A szavalóverseny megrendezését a Csepregi Könyvesbolt, az IQ könyvesbolt és az Asztalos pékség támogatta.

A versenyen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük