Csongrádi és battonyai siker

Tizennegyedik alkalommal rendezte meg könyvtárunk ma délelőtt a Justh Zsigmond vers- és prózamondó versenyt az idén 151 éve született, és 120 éve elhunyt névadónk emléke előtt tisztelegve. A szokásoknak megfelelően idén is két korcsoportban, ezúttal huszonhárom tanuló részvételével folyt a verseny. A jelentkezők száma több volt, mint tavaly, és külön öröm, hogy nyolc település tíz iskolájának versenyzői látogattak el hozzánk. A zsűri tagjai: Bertáné Halász Edit népművelő, Dégi Éva előadóművész, illetve zsűrielnöki szerepben Józsa Mihály előadóművész voltak. Utóbbi értékelőjében elmondta: a versenyre a kiegyensúlyozottság volt a jellemző, nem voltak kiugróan erős produkciók, ugyanakkor hibát is alig lehetett találni.

Végeredmény. 9-10. évfolyam:

1. Nagyistók Edit (Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium,  Csongrád, felkészítő tanár: Kissné Kocsis Marianna)

2. Gyurcsik Dóra (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza, felkészítő: Jenei Mária)

3. Jakó Beáta Laura (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza, felkészítő: Jenei Mária)

11-12. évfolyam

1. Sztanojev István (Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda, Battonya, felkészítő tanár: Pál Erna)

2. Hajas Fruzsina (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas, felkészítő tanár: Németh Judit)

és

2. Kiss Adrienn (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola, Szeghalom, felkészítő tanár: -)

3. Tánczos Kata (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola, Szeghalom, felkészítő tanár: Tóth Anita)

és

3. Kerekes Csilla (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola, Szeghalom, felkészítő tanár: Czellárné Zsuró Anikó)

Támogatók: Reflektor Kulturális Alapítvány, Asztalos Pékség, Fórum Gyorsétterem, Orosháza Gyopárosfürdő

A versenyen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük