Kitüntetettünk van

Friss, ropogós hír! Figyelj!

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség hatodik éve jutalmazza a harminchárom év alatti fiatal könyvtárosok kiemelkedő szakmai teljesítményét. Az elismerést 2002 óta ítélik oda felsőfokú végzettségű, gyakorló könyvtárosoknak egyéni pályázatok alapján.

Csaba nem kapkodta el, de ebben az évben még nem korlátozta őt a korhatár, így megírta a pályázatát, beküldte és várt. Egészen a mai napig, amikor kiderült hogy 2007-ben az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyvtárosa nyerte el a kitüntető címet! Most következnie kellene a pályakép méltatásának (minden bizonnyal ezt majd megteszik az MKE Vándorgyűlésén, ahol átadják a díjat), de Csabát nem kell agyondícsérni, szerencsére önbizalomhiányban nem szenved, úgyhogy ő is tudja, mi is tudjuk, ti is tudjátok, hogy megérdemelte, gratula neki!

És így a nagy nyilvánosság előtt csikarnék ki egy ígéretet, hogy közzéteszi a pályamunkáját (mint tudjuk, humorral átitatott vitriolos klaviatúrával bíró könyvtárosról van szó), kommenteljetek, ha szeretnétek olvasni itt a blogon!:)

július 3, 2007

  • Szia BJ!

    Engedd meg, hogy ezúton is gratuláljak!
    A pályamunkát valóban közzé kell tenni. Legalább azt olvassam, ha már az OÉ-be nem írhatsz mókás, csípős és mindíg csattanós jegyzetet!

  • Visszajelzés: Nyilvános Könyvtár
  • Csaba, így ismeretlenül is, sőt a pályamű ismeretének hiányában is gratulálok, és alig várom, hogy olvashassak egy „humorral átitatott vitriolos” stílusú könyvtári támájú írást!
    Szakrend

  • Csatlakozok az előttem szólókhoz, már csak azért is, mert ma Csaba-nap van, s én eddig vártam vele: Gartula és Isten éltessen! S persze, közzé kell tenni:)

  • Kedves Csaba!
    Őszinte szívvel gratulálok, és nagyon örülök az elismerésnek.
    Egy beszélgetést szeretnék veled A hónapba, igaz, hogy ez a lap mindig késik, de mégis sokan olvassák, viszonylag.
    Szóval, ha visszajöttem Erdélyből, akkor egy hosszas beszélgetésre invitállak a Bagolyvárba.
    Majd jelentkezem a pontosítás miatt. Most az Érmelléken barangoltam, s arról is kellene írni… De sok mindent kellene még tenni! Most meg a székelyekhez megyek, erőt gyűjtök, a Szentföldet járom végig úgy lassan…
    Üdv.Fülöp Béla

  • A pályamű elérte célját. Volt szerencsém elolvasni – és el is olvastam, mert jó!! – és lám itt vagyok. Nem túl büszkén vallok, de most először látogattam el eme blogra, de azt hiszem, nem utoljára…
    Szóval, gratulálok Csabi, egy embert már meggyőztél, hogy a blog jó…, ez a blog meg pláne! Köszi!!

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük