Tavaszi akció: bloggerek ajánlják

Kedves olvasók és könyvelvesztők! Mint arról talán már hallottatok, közeledik a Veszíts el egy könyvet! második szülinapja (március 25.), amit mi mással, mint könyvelhagyásokkal szeretnénk emlékezetessé tenni. A „hagyományos” könyvelvesztések mellett most valami mással is megpróbálkozunk – könyves bloggerek segítségével.

Januárban ugyanis rendkívül titokzatos módon – a http://www.freeblog.hu/konyv/ szerkesztőinek pótolhatatlan segítségével – könyves bloggereket kértünk fel e-mail-ben, hogy írjanak egy-egy bejegyzést egyik kedvenc könyvükről. Miért pont könyves bloggereket? Mert sokat olvasnak, lelkesek, önzetlenek, és meghatározó a szerepük a könyvek és az olvasás népszerűsítésében. Meg mert igazán szeretjük őket.

Szóval most ők ajánlanak egy-egy könyvet, könyvtárunk (az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár) pedig vállalta, hogy beszerzi azokat, majd pedig elküldi egy-egy szerencsés olvasónak olvasásra – és persze elvesztésre.

Mit kell ezért tenned? Igazából nem sokat. Először is figyeld a blogot, vagy a játék honlapját (vagy a Twittert, vagy a Facebook-ot, vagy a csillagok kedvező állását), és olvasgasd a bejegyzéseket. A könyves bloggerek ajánlóit rendszertelenül fogjuk megjelentetni, annyit azonban ígérhetünk, hogy heti két bejegyzést mindenképp olvashattok majd.

A bejegyzésekben (jelen állás szerint tíz ilyen várható) népszerű könyves blogok szerzői írnak majd arról, melyik kedvenc könyvüket látnák szívesen az elveszett könyvek listájában, és miért. Majd a poszt végén egy kérdést is találhattok az ajánlott könyvhöz kapcsolódóan. A kérdésre e-mailben lehet majd válaszolni (ide küldd a választ: konyvtar@justhvk.hu) és a jó válaszokat beküldők között kisorsoljuk a könyv elolvasásának, és elveszítésének jogát. A beküldési határidő minden esetben a megjelenéstől számított egy hét lesz – a későn idekeveredők kedvéért. Érdemes lesz pályázni, hiszen az utolsó ajánló után – valamikor március végén – az összes helyes választ beküldők között kisorsolunk majd egy közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot is, melyet a Gondolat Kiadó ajánlott fel (és persze ezeket a könyveket akár meg is tarthatod).

A dolog ennyire egyszerű, holnap mindjárt itt is az első ajánló (ami rögtön az egyik leglátogatottabb könyves blogger, Natasha ajánlója lesz egyik legutóbbi könyvélményéről).

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük