JÁTÉK! Amadea ajánlja: A szél árnyéka

Amadea_szelarnyekaAmadea

(http://amadea.freeblog.hu/) ajánlja:

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

A tízéves Danielt egy napon édesapja elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe, ahol mindenki „találkozik” azzal a regénnyel, amiről úgy érzi, mintha rá várt volna, mint amit neki írtak, ami róla szól. Daniel egy Julián Carax nevű író A szél árnyéka című regényét „választja ki”. Kincsének hamar híre megy, ugyanis az író regényeihez lehetetlen hozzájutni, mert egy összeégett arcú, démoni egyén felkutatja és hamuvá porlasztja valamennyit, lett légyen az bárhol. Természetesen az ördögi figura fülébe is eljut Daniel szerencséje, és megkörnyékezi a fiút, adja el neki a regényt. Daniel érdeklődését felpiszkálja a Caraxot körüllengő titokzatosság, és nyomozni kezd a rejtélyes író után, s ezzel szövevényes, hihetetlen események középpontjában találja magát, amik nem teljesen veszélytelenek….

Mindezt azért írtam le ilyen részletesen (amellett, hogy képtelenség két mondatban összefoglalni és felkelteni az érdeklődést), hogy valamennyire felvázoljam a regény egyediségét. Ez a fajta – már ha lehet itt fajtáról beszélni – könyv (jelenség) az, ami hollóritka. És, habár szokatlanul hosszú bevezetőt írtam hozzá, mégsem sikerült tökéletesen érzékeltetnem azt a műfaji sokszínűséget, amivel szembetalálja magát a gyanútlan olvasó. Egyszerre rém-romantikus-kaland-és bűnügyi regény. Pl. van itt nekünk kísértetház, vagy a szülők akaratát és a társadalmi különbségeket átívelő/legyőző szerelem. Ez a regény kész művészet, hihetetlenül finoman megmunkált, máshogy nem tudom megfogalmazni. Emellett felfesti az események történelmi hátterét és korának Barcelonáját. Ahogy a fenti idézet mutatja, a szerző humornak sincs híján, sőt, az aranyköpéseknek sem. Ennek a műnek a megkomponálásához iszonyú egyensúlyérzék kellett, ennyi mindent egyszerre mozgatni és megfelelően adagolni (ebbe már jó sokan belebuktak, pl. Laurell Hamilton is). Kevés könyvre mondom azt, hogy OLVASSÁTOK EL, de ez egy ilyen regény. Fogalmatok sincs, mit veszítetek vele, ha kihagyjátok.

Ha meg szeretnéd nyerni a könyv első elveszítésének lehetőségét, válaszolj az alábbi kérdésre. A határidő a mai naptól számított egy hét, a válaszokat a konyvtar@justhvk.hu címre küldhetitek. A 2010. március 16-án éjfélig beérkező helyes válaszadók egyikének rövidesen postázzuk a fenti könyvet! Kérésünk: ha elolvastad, veszítsd el te is, a könyvről alkotott véleményedet pedig oszd meg velünk a könyv adatlapján. Érdemes lesz pályázni, hiszen az utolsó ajánló után az összes helyes választ beküldők között kisorsolunk majd egy közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot is, melyet a Gondolat Kiadó ajánlott fel.

Amadea kérdése: Miben halt meg Daniel édesanyja?

(Részletesebb bejegyzés a bloggerek akciójáról itt: http://blog.justhvk.hu/?p=2668)

Veszíts el egy könyvet!

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük