JÁTÉK! Cseri ajánlja: Aranykoporsó

cseri_aranykoporsoCseri

(http://cspakonyvmoly.freeblog.hu/) ajánlja:

Móra Ferenc: Aranykoporsó

Politika, hit, szerelem, vér, végzet, vigasztalás. Ez a hat szó, egy-egy városnévvel párosítva alkotja a könyv hat fejezetcímét – ebben a hat szóban benne van dióhéjban az egész regény.

Politika. Az Aranykoporsó történelmi regény, a Római Birodalom egy kevéssé ismert korszakában játszódik, 300 körül, egy hatalmas birodalomban, amelyet egyedül már szinte képtelenség uralni… épp ezért hívja életre Diocletianus császár a tetrarchiát: három társcsászárt vesz maga mellé, és felosztja közöttük az országát. Ahogy azt sejthető, csak idő kérdése, hogy az uralkodók egymás ellen forduljanak… de amíg ők intrikálnak, mi bejárjuk a birodalmat Antiochiától Alexandrián át Rómáig. Minden fejezet más-más helyszínen játszódik, Móra pedig bámulatos hangulatteremtő erővel festi elénk a császári palotákat, a divatos fürdőhelyet, a nyüzsgő fővárost egyaránt.

Hit. Teljes a káosz: a birodalom lakói hivatalosan még a régi isteneknek tartoznak tisztelettel, de már sokakhoz eljut az evangélium, tömegével keresztelkednek meg az emberek.

Szerelem. Két sors fonódik össze a regény lapjain: Quintiporé, a császár rabszolgájáé, akinek „a bölcsőjébe titkot rejtettek” és az aranyfényű Titanilláé, az egyik uralkodó, Galerius lányáé. Mindkettejüknek más sorsot szántak azonban, így ez a szerelem titkos… és megindítóan gyönyörű.

Vér. Diocletianus volt az utolsó császár, aki üldözte a keresztényeket, pár év, és az egyre inkább tért hódító kereszténység hivatalos vallás lesz a birodalomban. Addig azonban még sok mártír vére elfolyik.

Végzet. Egy végzetes, tiltott szerelem és egy végzetes, elhibázottnak bizonyuló politikai döntés mindent magával sodor… katartikus.

És végül vigasztalás. Szükségünk is van rá, hiszen egy korszak alkonyáról és egy tragikus sorsú szerelmespárról olvastunk…

Kedves olvasók, kedvenc könyvemet ajánlottam, egy Mórától talán szokatlan témájú, de hozzá méltóan gyönyörű nyelvezetű regényt. Érdemes vele megismerkedni.

Ha meg szeretnéd nyerni a könyv első elveszítésének lehetőségét, válaszolj az alábbi kérdésre. A határidő a mai naptól számított egy hét, a válaszokat a konyvtar@justhvk.hu címre küldhetitek. A 2010. április 3-án éjfélig beérkező helyes válaszadók egyikének rövidesen postázzuk a fenti könyvet, melyet a Könyvellátó.hu ajánlott fel elvesztésre! Kérésünk: ha elolvastad, veszítsd el te is, a könyvről alkotott véleményedet pedig oszd meg velünk a könyv adatlapján. Érdemes lesz pályázni, hiszen az utolsó ajánló után az összes helyes választ beküldők között kisorsolunk majd egy közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot is, melyet a Gondolat Kiadó ajánlott fel.

Cseri kérdése: Diocletianust és Galeriust megemlítettem a beszámolómban. Ki volt a tetrarchia másik két tagja?

(Részletesebb bejegyzés a bloggerek akciójáról itt: http://blog.justhvk.hu/?p=2668)

Veszíts el egy könyvet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük