Kedves kollégák

Tavaly ősszel ugyebár volt egy körkérdésünk az olvasásról, amikor is egyebek mellett azt tudakoltuk a zömében könyves bloggerektől, melyik öt szóval tudnák jellemezni a kortárs magyar irodalmat. A végeredményt itt láthatjátok, bizony, az egyik leggyakrabban használt kifejezés az „ismeretlen” volt. Nos, van egy nagyszerű hírem a számotokra: ha elolvassátok Vámos Miklós Kedves kollégák című interjúkötetét, sok mindent mondhattok majd a kortárs magyar irodalomra, de egyet biztosan nem. Azt, hogy ismeretlen.

Van abban valami bosszantó, hogy a magyar közönség szemében (és sajnos jelen sorok írója is ide tartozik) Vámos Miklós hamarabb vált tévés személyiséggé, mint íróvá, holott első regénye, és tévés tündöklésének kezdete között majdnem húsz év telt el, mialatt Vámos olyan remekekkel ajándékozta már meg az olvasót, mint a Zenga zének, vagy épp A New York-Budapest metró, életművének két kiemelkedő alkotása. Na de ilyen a showbiznisz, ahhoz, hogy Vámos elismert író legyen, kellett egy olyan – egyébként korántsem érdemtelenül – népszerű műsor, mint a Lehetetlen. Emlékszel még rá? A Lehetetlenben Vámos a visszafogott, addig ismeretlen és azóta is utánozhatatlan kérdezői stílusának köszönhetően jobbnál jobb műsorokat, interjúkat készített, miközben a „régimódi, ráérős történetmesélés hagyományait elevenítette fel itt, a Radnóti színházban”. A műsor talán péntek esténként ment a magyar 1-en, de erre nem mernék megesküdni.

Az Alexandra Könyvesházban a kortárs magyar írókkal történő beszélgetései a Lehetetlent idézték fel a helyi közönség, valamint a Pax és Duna TV nézőiben. Csakhogy Vámos ezúttal sokkal nehezebb helyzetbe hozta magát, hiszen nem népszerű, és zseniális előadói készségekkel megáldott színészeket látott vendégül, hanem olykor kevésbé ismert, olykor kevésbé szószátyár irodalmárokat. Nem vitás, Vámos nélkül egy ilyen műsorfolyam már az ötlet szintjén elbukott volna. Vámossal azonban hetvennégy teltházas adást megélt.

Az már a Lehetetlenben kiderült, hogy Vámos szereti sémákra építeni a beszélgetéseit, miközben kerüli a sematikus kérdéseket. Az Alexandrás beszélgetések nyitó kérdése például többnyire az asztrológiára vonatkozott, amitől Vágó István lehet, hogy sikoltva rohant volna le a színpadról, azonban az írók többsége mindezt elég jól viselte. És ha megvolt a bemelegítés, máris jöttek a szabadon választott gyakorlatok. Vámos Miklósnál profibb kérdezőt nehéz elképzelni, hiszen túl azon, hogy tényleg kíváncsi a kollégára, a beszélgetések során is többször bevallotta, minden interjúalanyból alaposan felkészül. Ennek egy része persze adott is Vámos esetében, hiszen kortársai munkáit nyilván alapból jobban ismeri, mint egy átlagolvasó, de ő továbbmegy, beleássa magát az életrajzba, így aztán bátran és tudatosabban rákérdez az érdekesebb adatokra, tényekre, pletykákra. Ki merem jelenteni, a Kedves Kollégák egy-egy részéből sokkal többet megtudtattunk az írókról – életrajzra, írói módszerekre, vagy akár hitbeli vagy politikai nézetekre vonatkozólag – mint a száraz tankönyvekből. És ráadásul mindezt rendkívül szórakoztató stílusban.

A hetvennégy interjúalany között természetesen több, a közvélemény előtt kevésbé ismert író is akad, azonban kár lenne átugrani ezeket a részeket. Egyrészt a beszélgetések még így is érdekesek és humorosak, másrészt olyan irodalmi alkotásokat tolnak előtérbe, melyeket talán éppen e beszélgetések hatására lesz kedvünk elolvasni.

A Kedves kollégák persze nem egyéjszakás olvasmány (különösen, ha figyelembe vesszük a tényt, miszerint a két kötet összesen majd ezer oldalnyi terjedelmet jelent), a nevek és történetek könnyen összekeverednek az olvasó fejében, viszont, akár egy irodalmi lexikon, bármikor felüthető a kívánt „szócikknél”. Bátran ajánlhatjuk mindenki számára.

Kedves Kollégák 1-2. / Vámos Miklós. – Bp. : Európa, 2010.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük